Kicsisissy okosságai

Egész éjjel nem tudott aludni. A cica hangosan nyervogott, nagyon fiúzhatnékja lenne. Persze lehetne segíteni rajta, ha meg tudná műtetni. De az állatorvos is 10-15 ezer, most meg ennivalóra sincs pénze. Már a harmadik éjjel volt ez így, két óra körül kezdődött az áriázása a kiscicának, és eltartott hajnali öt-hat óráig. Próbálta simogtani, nyugtatgatni, szelíden, türelemmel. Volt, hogy csak bámulta a tévét, és hagyta, hogy a macska a lakásban össze-vissza mászkáljon, és hívja rettentő hangon a kandúrokat. Néha humorral megjegyezte: "Egy fiú cica sincs már a környéken, ez a borzasztó nyervogás messze űzte őket!"...

Bevigyorgott a telihold. Nem tudta leengedni a reluxát teljesen, mert a macsek azt is betámadta, és amikor azzal is zörgött, már az ideszálai szakadozni kezdtek. Így inkább le se engedte teljesen, de ennek az ára az volt, hogy egyenesen a fejére sütött a hold. És attól pláne nem tudott aludni, és még idegesebb lett tőle /a nőkre rosszul hat a telihold/.

Harmadik éjszaka már... Közben elgondolkodott. A férfi már több, mint egy hete nem nézett feléje se. Már egy hónapja, hogy együtt bárhová elmentek volna. Se egy mozi, se egy vacsora. Az utóbbi időben mindig kevesebb és kevesebb időt töltött vele. Ha néhány percre benézett, nem nyújtotta ki a kezét felé. Mindig neki kellett megfonia a kezét, vagy odabújni, puszit adni... Ez is eszébe jutott, most, hogy a telihold fényében hallgatta a macskakoncertet. Eszébe jutott, hogy már két éve is van, hogy alig akad munkája. Amióta csődbe ment a munkahelye, ahol annyira szeretett dolgozni, azóta csak kínlódik. Vagy a munka volt kedvére való, de nem jelentették be, és kevés volt a pénz, vagy jó volt a pénz de a munkát nem szerette, vagy a munka se volt jó és a pénz is kevés... Megint egy hónapja nincs munkája. Hiába szakképzett, hiába beszél három nyelven, iskolába jár, ami heti két délután. És ezt nem jól tolerálják a munkáltatók, pedig muszály továbbtanulnia, képeznie magát, hogy előrébb juthasson. Mert fejlődie kell, mert szeret tanulni, mert jó agya van, mert tovább szeretne lépni. A kiutat szörnyű helyzetéből is abban látta, ha tanul, és elindulhat felfelé a létrán, amit az életben "rang" jelzővel illetnek, bár amit tanulni akart, rangot vagy több pénzt mégse tartogatott. De erre vágyott, valamiféle elhivatottságot érzett, hogy abba az irányba induljon.

Most itt van egyedül, a macska már ordít, ő egyre elkeseredettebb. Végiggondolja, hogy egy fillérje sincs. Hogy nincs étel a hűtőben, hogy itt a Húsvét, és a böjtöt ugyan tartotta /mert nem volt pénze húsra amúgy se, de szokta is tartani/. És hogy már több, mint egy éve, hogy nem járt templom környékén se. Valamiért úgy érezte, nem lenne most jó templomba menni. Ő nem szeretett kérni, és most hálát adia már nincs miért. Nincs pénze, nincs munkája, az egészsége rég nem a legjobb, ez valószínű a több éve tartó rossz táplálkozás és a sok idegesség miatt van. Hol itt fáj kicsit, hol megszédül, hol a haja hullik, hol a foga kezd tönkre menni, és nincs pénze fogorvosra. Pedig azelőtt mindig elment menézetni a fogait, odafigyelt, hogy egészségesen étkezzen, mozgott, eljárt kozmetikushoz, fodrászhoz. Néha még szoláriumba is, bár azzal óvatos volt, úgy vette észre, öregíti a bőrét. Figyelt magára, na!

Hála... Miért adjon hálát?  Hogy a fiú, akit szeretett, akkor jött volna vissza, amikor már az elköltözése biztos volt? Hogy akit szeretett volna szeretni, annak fontosabb volt az üzlet, kiszolgáltatta, elárulta, a legjobb barátnőjét is megharagította ellene? vagy amiért most ezzel a férfival van egy éve. Szerelem nincs, inkább barátság. Igazi jó pajtások voltak, néhány közös hobbival, és tolerálóan a másik furcsaságaival szemben. Jó kapcsolat volt, és nem volt magányos. Közös túrák, üdülések, mozi, kirándulás, el is tudott feledkezni egy-egy órára  a helyzetéről. Aztán az egyre ritkuló találkozások, az egyre monotonabbá váló szeretkezések, a magányos ünnepek, amikor nem jött. A telefonhívások is először naponta, aztán már csak néha, mára ha heti egy, akkor jó. Egyre kevesebbet törődik vele. Mentegette, hogy rosszul megy az üzlet, hogy fáradt, hogy sok a gondja, hogy pihennie kell. De ma éjjel szembenézett ezzel is. Egyszerűen haldoklik a kapcsolata.

Mindeközben a cica az elmúlt két hétben már harmadszor tüzelt. Már kétszer kihipózta a lakást. Fertőtlenített, ágytakarót mosott és szőnyegeket. Nem, nem tudott hálát érezni semmiért se. És akkor ment szivesen a templomba is, amikor hálát adhatott, amikor megköszönhette az életét. De most se egészség, se étel, se sonka Húsvétra, se szerelem. Húsvét. Talán addigra olyan éhes lesz, hogy a gyomra görcsölni fog. Kávéja és kamilla teája volt még itthon, de egy falat kenyere se. És még egy-két nap, és éhezni fog. Keményen, fizikailag. Nem úgy, hogy kicsit korog a gyomor, de hazáig kibirom aztán majd eszek. Nem, ez más lesz. Kemény és fájdalmas éhezés. Talán még azt a két fej hagymát is megeszi, ami a hűtőben fonnyadozik, bár utálja a hagymát. A cica csak nyervogott. Jött-ment a lakásban kínlódva, mászott fel a számítógépre, a falon levő térképet piszkálta. Már háromszor leszedte onnan amióta felébresztette. Van olyan őrjítő zaja ennek is, mint a reluxának. Csendesen sírni kezdett. Érezte, ahogy az évek óta gyülekező keserűség, a sok vele megesett igazságtalanság feltolul a torkán, és görcsös sírásban tör elő. A cica megint a térképet csesztette. Nem bírta tovább. Felugrott, odarohant, és letépte a falról a térképet. A földhöz csapta, és közben ordított: "Miért nem tudsz kicsit nyugton maradni!? Harmadik éjszaka nem alszom Tőled, mit csináljak veled?! Nem bírom tovább, érted!?" A cica rémülten kuporodott össze a szőnyegen, hatalmas szemeivel nézett rá. Még soha így a gazdiját nem látta, nem hallotta. Ő meg csak állt a szoba közepén, és zokogott. Nem is sejtette, hogy képes még ennyire sírni. És ahogy ránézett a kiscicára, annyira megsajnálta, hogy a lekiismeret-furdalástól még jobban sírni kezdett. Fuldokolva zokogott. Sírva emelte fel a cicát a szőnyegről, átölelte, simogatta. Egyetlen társa volt ez a kis állat hónapok óta. Nem volt senkije. A férfi csak ritkán aludt itt, vendége nemigen jött, hiszen amióta elköltözött, a barátai is több száz kilométer távolságba kerültek. Nem mintha nagyon keresték volna azóta... Csak a cica volt, és ő, így ketten. És nem volt azelőtt cicája sose, nem is gondolta, hogy ennyire lehet szeretni egy kis állatot. Ahogy jött, és teljes testsúlyával hozzádőlt dorombolva, ahogy puszit adott a nózijával, ahogy eléfutott, amikor hazaért, mind-mind a szeretete apró jelei voltak. És ő viszonszerette. Egyre jobban, napról-napra jobban. Amióta "nagylány" lett, és tüzel, sajnálja. tehetetlenül sajnálja, nem tud rajta segíteni, csak nézi a kínlódását. Amikor elhozták a cicát, a férfi megígérte, hogy majd elviszi orvashoz, és megműtteti. Nem vitte el, neki meg nem volt rá pénze. Pedig a cicának most is volt étele elég, ha neki nem is.

Mit csináljon? Annyira rossz gondolatai támadtak, amiről tudta, hogy bűn. Olyanokat gondolt, hogy nem fog éhezni. Akkor inkább megvár az út szélén egy teherautót, és lelép elé, vagy beugrik a metró alá. Rögtön érezte ennek a bűnnek a súlyát, azonnal meg is bánta, de nem tehetett róla, félt az éhezéstől. Nem akarta megvárni a kínt. inkább meghalna, de itt a cica. Ki fogja szeretni őt így, ahogy ő szereti? Nem fog senki gondoskodni róla, itt marad árván. Bántotta ez a gondolat is, és hirtelen nemcsak bűnnek, de önzésnek is érezte az előbbi gondolatait. Felsóhajtott oda, Ahhoz, Akivel Már Rég Nem Beszélt. "Látod? Ezért nem megyek Hozzád. Ha egy kicsit nem adsz esélyt, én nem tudok miért köszönni. Nem tudok mit mondani, hogy menjek Hozzád, ha Te se jössz egy percre hozzám? Magamra hagytál, pedig nagyon szerettelek. És éreztem, hogy szeretsz. Még amikor apu meghalt, és a testvérei, akkor is. Amikor elhagyott a Kedves, akkor is. Akkor is, amikor munkanélküli lettem. Zokszó nélkül hagytam el az othonom, jöttem ide. Hiszen arra gondoltam: "Ahová tettél ott szolgállak... "De eltűnt a szeretet. Nem érzem a szereteted, és nem érzem, hogy szeretnélek." Sose vonta kétségbe a létezését, csupán saját személye felé nem érzett törődést. Túl hosszú ideje keserűség, magány, szegénység, és itt a legroszabb: nyomor. Elfogytak a tartalékai, már eladni sincs mit, amit lehetett, már eladott. Tizenöt év kemény munkájával összedolgozott kis vagyona maradéka is felőrlődött a bizományikban, a vaterán, vagy csak simán tönkrement, és nem tudott újat venni. Se egy hajszárítója, se vasalója, se kávéfőzője. A kávét egy bögrében forrázza le, és megvárja, amíg leül a zacc az aljára.

Lefeküdt, kisírta magát jó alaposan. Még az életben sose érezte magát ennyire rosszul. Ő, aki amikor tehette, adakozott, adott bárkinek, az utcai koldustól a gyülekezeti ingyenmunkán keresztül az adománygyűjtésig, aki önkéntes volt és segített és jótékonykodott, most itt volt bajban,és neki nem segített senki. "Törjön le a kezem, ha bárkinek is adok valaha valamit!" - gondolta. "Soha többé, semmit!"  Egyedül volt egy beteg cicával, akit szeretett az nem szerette, aki hozzá tartozott volna, arról azt se tudta, hol jár éppen, és mikor látja legközelebb. Szépen lassan álomba sírta magát. A cica odajött, megszagolgatta arcán a könnyeit, aztán lekuporodott mellé az ágyra, és végre elhallgatott. Reggelig tudott aludni.

Másnap csörgött a telefonja. Egy fiú, aki régen szerette volna őt. Ő akkor a másikat választotta. Itt van ma, a városban jár, elintéznivalói akadtak. Találkozzanak, igyanak egy kávét. Beleegyezett, hova siessen haza? A nyervogó cicus megvárja. Elment és elintézett ő is egy-két dolgot, aztán odament, ahol a találkozót megbeszélték. A fiú nagyon örült neki. Sok a munkája, kéne valaki irodára... Ha elvállalná, örülne, bizalmi állás, idegent mégse akar felvenni... Aztán rájött, ez csak egy ürügy, neki nincs is erre képesítése, csak ez volt az indok, hogy találkozhasson vele. Kérdezgette, hogy van, mi van vele, látta, valami nem okés a lánnyal. Addig, amíg ki nem szedett belőle mindent. Mindent a tegnapi éjszakáig. A sírásig, a földhöz csapott térképig, az üres hűtőig. Feltöltötte a telefonját, adott neki pénz ételre. És hazavitte a lányt, türelmes volt, nem kért, örült annak, amennyit kapott. Holnap felhíja, lehet, szombaton megint jön. Akkor felhívja, ha nem baj.

És másnap elment, és vett ételt. Hozott a cicának Húsvétra egy bárányos cicakaját. Vett tojást, egyk is darab füstölt csülköt. Egy üveg bort, ha a fiú jön, esetleg megisszák. Délután látott a tévében egy szegény családot. Nem tudják fizetni a fűtést, penészes a házuk, a három kislány nem kap naponta háromszor enni. Arra gondolt: ha nyerne a lottón, akkor rendbe tenné a házukat, venne nekik ételt, ruhákat, játékokat. De jó lenne segíteni nekik. Elképzelte, hogy írna a tévének, elkérné a család címét...

És eszébe jutott az is, hogy vasárnap el kéne mennie templomba. Hiszen fél éve itt él, és még azt se tudja, merre van. És ünnep van, és Úrvacsora. Meg hogy a két szem hagyma héjával megfest egy pár tojást...

Áldott, Békés Húsvéti Ünnepeket Kívánok!

Kertem: árvácskák virágözöne, szép kicsi sárga nárciszok bólogatnak okos fejecskéjükkel, szépen zöldell és zöldül a sziklakert... Vettem teganp egy körülbelül 8-10 centis örökzöldet. Nem fenyő, bár olyasmi. Beültettem a sziklakertbe, most olyan büszkén feszít a többiek között, hogy csak na!

És az áttelelt krizantémok hajtanak, kikelt az elvetett estike-mag, ma hajnalban aranyvirágot vetettem. Tegnap "mentettem" egy leértékelt liliom-hagymát: kétszázért. Narancssárga, betettem a fehérek közé. A fehéreket is így mentettem: a leértékelt, hervadásnak indult, reménytelen virágokat veszem meg az üzletekben, aztán szépen gatyába rázom őket. Az orchideák sokat mesélhetnének erről...

Valaki tudja, hogy az amarilliseket és a narancsliliomot mikor lehet a kertbe kitenni?

ma egy háromtételes töri vizsgám van. Három év alatt a második tanár, mind a kettő másként tanította, így nem könnyű: keveredik bennem a kettő. Szép. És ebben a szép időben ahelyett, hogy kinnt szorgoskodnék, magolok a szobában... Olyan jó lenne pedig kimenni az erdőbe! Vagy csak egyet kiülni a kertbe, és mondjuk diót törni a padon, vagy ilyesmi. Hoppá! Kimegyek oda tanulni! :-D

A tegnapi fantasztikusan tavaszi időben ismét kinnt szorgoskodtam az udvaron. Nekiálltam a faházat lefesteni, ami már igen ráfért. Szép lesz, bár még alig a fele van meg. Aztán reggel valami furcsa volt... Fájt a buksi, a nyak, a váll... Aha! Izomláz, a rég nem látott vendég, mely nyári esték és reggelek szinte állandó vendége! A téli tespedésben elszoktam  az effajta munkálkodástól, és most itt van a böjtje.

Nos, az érdekes, hogy amikor ilyen fizikai munkát végzek, csendesen teszek-veszek, milyen hihetetlenül jó gondolatok jutnak az eszembe. Egya gond: el is felejtem őket. Amíg melzik a két kis kacsóm, addig pörög az agy. Aztán eltűnnek a jó ötletek, a szép eszmefutattások. Sajnálom, mert olyan jó lenne, ha le tudnám írni őket. Vagy vegyek egy diktafont, és abba mormoljam munka közben, ami eszembe jut?

Tegnap hirtelen felindulásból építettem egy melegágyat :-)

Nem kell más hozzá, csak egy kis szabad rész a kertben, némi bontott tégla, és egy kiselejtezett ablak. A földet egyenletesre lesimítottam, a téglából a keretet kiraktam, és az ablakkal lefedtem. Működik, mert párásodik, szóval már be is vetettem virágmaggal.

Egyik kedvencem az árvácska: még a hó alatt is virágzott.

És szépen kiültettem a lilomokat, elvetettem a kertbe is magokat, amik már márciustól vethetők. Nem tudom, mikor is lesz itt kert, mert a ház falán még lesz meló: falazás, építáés, festés, szóval még felújítunk, de a fél kert már bve van vetve-ültetve. És jaj annak, aki letapossa!!!!

Szép az élet, Ferrari - funok!

Még most se tértem magamhoz, végre futam, végre kettős Ferrari győzelem, végre egy nyerő páros a pacis csapatnál. A tegnapi futamhoz hasonló csodás versenyeket szeretnék látni, annyi különbséggel, hogy Hamillton mehet kicsit hátrébb, ha meg már itt van, inkább Schumi legyen a harmadik helyen. Ez így nekem tetszene a szezon végén, mást nem is kérnék a jézuskától....

http://www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0&feature=player_embedded

Csak nézzétek meg.

Ma hajnalban amikor bementem dolgozni, ott volt a másik kolléga. Ekkor már tudtam, hogy el fognak küldeni, hiszen a régi kollégámmal éppen így csinálták.

Bejött a két főnök, elémtették egy szó nélkül a munkapapírokat, aláíratták velem mind. Aztán odaadták azt, ami még járt, és annyit kérdeztek: "Van valami mondanivalód?" - mit kellett volna mondanom? Semmit. Nekik kellett volna mondaniuk valamit, hiszen ők mondtak fel nekem, és nem fordítva. Így valami olyan érzésem van, mintha lett volna bármi gond a melómmal, bár már nem fogom megtudni, hogy mi. Csak két dolog zavar: az egyik, hogy valamivel vádolva vagyok, amit nem tudom, hogy mi lehet, a másik, hogy embert ennyire semmibe lehet venni, ezt ma simán megtehetik a munkaadók. Nem könnyű ma melóhelyet találni, de a munkáltatók figyelmét felhívnám: jó alkalmazottat sem.

Most majd vissza a melókeresés mókuskerekébe, ami elég nehéz, mert esti suliba járok. Így hiába a kereskedelmi végzettség, gyakorlat, a három nyelvtudás, én heti két délután iskolában vagyok. Hogy fejlődjek, hogy okosodjak, hogy előrébbjussak. És akkor majd főnök lehetek én is. De indoklás nélkül nem fogok senkinek felmondani!

Tavaly nyáron a metrón ellopták a pénztárcám. Sajnos benne voltak irataim is, ami nagyobb bosszúságot jelentett, mint a pénz, nem is volt benne sok. Elmentem a rendőrségre, hogy bejelentsem. Még csak jegyzőkönyvet se vettek fel, mondván, nem ütött le senki, nem támadtak meg, nem tépték le a vállamról a táskám, szóval, lehet, hogy én dobtam ki a tárcám, most meg azt állítom, hogy ellopták...

Nemrég költöztem. A volt főbérlővel megbeszéltük, hogy amint lesz munkahelyem, küldök neki még egy bizonyos összeget. Nos, másfél hónapja dolgozom, a héten fel is adom az első felét.  /Ezen összeget én elküldöm neki, noha semmiféle papír nincs arról, hogy én tartoznék, mint ahogy nem is tartozok. De a holmijaim ott maradtak pár hónapig, ezért én is úgy gondolom, ennyi jár még neki, ezért fogom elküldeni / De. Ennek a vidéki, korlátolt bunkónak az én adott szavam nem lehetett elég, így amíg baráti segítséggel a holmim pakoltunk, és ők is ott lábatlankodtak, és mi nem figyeltünk oda, ellopott valamit tőlem. Valamit, ami csak számomra értékes, és aminek a hiánya azért nem tűnt fel, mert elég sok holmim dobozokban áll azóta is, lévén a mostani kuckóm kisebb, mint a régi lakás.

És jött egy üzenet aláírással, hogy ezt a számomra kedves tárgyat elégetik, amennyiben X ideig nem küldöm a pénzt. Azt, amire követelési jogalapja nincs, de én mégis el küldöm, költse az egészségére... Mert ha nem küldöm el, elégeti azt, amit tőlem ellopott. Mit tegyen ilyenkor, aki nem szeretné elveszíteni a holmiját, ami persze másnak csak kacat talán, de számára az értéke nem fejezhető ki pénbzben? Segítséget kér a hatóságtól.

Kértem, nem szeretnék semmi mást, csak hogy ne égesse el, és szeretném visszakapni a holmimat. Pár röpke hét elteltével kaptam egy határozatot, miben elutasították a feljelentést. Indoklása szerint a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat /a leírt "el fognak égni az emlékeid" nem elég konkrét?/, valamint a fenyegetés nem személy ellen irányul. Köszi szépen. Szóval mert nem írta le, hogy engem meg akar ölni, akkor már nem is bűntény, holott világos, hogy meglopott és zsarol?!

Szóval a lakásban voltak a bútoraim és könyveim, a ruhákat már rég elvittem, mikor ez történt. Semmi holmit nem tudtam a lakásban felejteni, hiszen még a csillárok a mennyezeten is az enyémek voltak, és többször körbejártam, mielőtt eljöttünk, ne maradjon ott semmi /több száz kilométert költöztem/. Így egyértelmű, hogy loptak tőlem, szó sem volt zálogról, és a zsarolást írásba adták, névvel aláírva!!! De minek tett volna bármit hatóságunk, hiszen ha van egy ügy, ami csupán érzelmi, eszmei kárt okoz bárkinek, de az elkövető írásban közli a bűntett tényét, semmit sem tesznek. Csupán felhívták telefonon ezt a kedves embert, aki elégetné emlékeim, és elmesélték neki, hogy ejnye-bejnye, nem szabad!!! Ne égesse már el a holmim, mert akkor bajba kerülnek. Szóval se a lopás, se a zsarolás nem számít bűntettnek. Az én kérésem annyi volt, hogy szeretném visszakapni a holmim, amit elvettek tőlem. Nem, azt nem vették el, hiszen személyesen nem is találkoztak az elkövetővel. Azóta is ott van náluk, és mivel megtehetik, bármikor megzsarolhatnak ezek szerint bárkit.

Mindenki vonja le a következtetéseit, és döntsön. Ha én engedély nélkül önvédelmi eszközt használok, akkor bűncselekményt követek el. Ha a lakásomba behatoló betörőt/gyilkos lelövöm, az gyilkosság. Ha a holmimért elmennék, és két-három nagyobb erőben lévő barátom meggyőzné őket, hogy adják már vissza, ami az enyém, az önbíráskodás. Ha utazás közben kirabolnak, akkor biztos te dobtad ki az irataid. Ha pedig téged megzsarolnak és meglopnak, akkor várd, hogy segítsen bárki: nem fog senki.

Nekem egyre inkább úgy tűnik, ebben az országban védik a bűnözőket tőlünk, törvénytisztelő állampolgároktól. Igazuk is van, védjék őket, mert én nem tudom, kivel milyen sértések, jogtalanságok estek meg eddig, de hogy sokan vagyunk, akiket le se tojnak magasról, az biztos. És vajon meddig tudunk törvénytiszelően és kultúráltan viselkedni? Abban az országban, ahol mindenfelé azt látjuk, hogy bárki bármit megtehet büntetlenül, csak aki jóhiszemű, becsületes és -bármi okból- védelemre szorul, na, azok mind felejtsék el, hogy van bármi védelemre joga.

Esetemben a magántulajdon védelme, ki tudja, másnak az élete se fontos? Meddig süllyed a színvonal? Hol a határ, amikortól szakad a cérna, és "ha más így, akkor én is így"-módon kezd gondolkodni az is, aki eddig betartotta a szabályokat? Én tudom, ez már csak filozófia, de aki látta Michael Douglas-al az Összeomlás című filmet, az érti, mire gondolok. Lassan és módszeresen alázzák jogaink és utolsó megmaradt kis emlékeink a sárba, néha az az érzésem, szándékosan a jövő ámokfutóit nevelik belőlünk. Hiszen én még bírom, de akit mélyebben aláznak, erősebben bántanak, esetleg gyengébb lelke és idegrendszere van, mint nekem, talán már ennyitől is bepörög. Én csak leírtam a történetem. Tanulságként. Feltettem kérdéseket a végén, gondolat-ébresztőként. Nem fogok az ellenem bűntettet elkövetők mintájára bűnözni, még mindig fontosabb a lelkem. De mikor lesz vége végre a bűnözők védelmének??? Ki védi meg azokat, akik ki vannak szolgáltatva, akik áldozatok, akik gyengék, akik félnek utazni, akik ki vannak szolgáltatva mások brutalitásának és akik jogos követeléseik nem érvényesíthetik? Mert a hatóságok lusták dolgozni, mert szavainkat kiforgatva elbagatellizálják a számunkra fontos ügyeket, mert ha ezen ügyekben járnak el, az nem kerül az újságokba, a hírekbe, hiszen ezek apró kis dolgok, nem látványos, nagy akciók. Mégis, ezek az apróságok jelentenék számunkra a biztonságot.

Utóbbi idők táján kissé elmaradtam. Nos, ennek az az oka, hogy sűrű volt a program, zajlik az élet hála az égnek!

Volt egy jelmezbál, amin résztvettem mint ajándékcica, elég jól éreztük magunkat. Öcsém a phscihiátriáról szökött beteg volt, nagynéném úttörő, unokahugom rock-and-roll béby, szóval a bohémság nem kirívó a familiámban.

Aztán tanulni is kell néha, ha már vén fejjel nekiálltam, nem akarok szégyenben maradni. Írtam is egy matekdolit ötösre, egészen fergeteges jókedvre derített.

Aztán szülinapom is volt, kaptam egy dvd-cd írót a gépembe, mert a régi feladta a küzdelmet, voltam a Terror Házában, meg moziban is kétszer, amivel a féléves átlagot megdöntöttem.

Most meg egyszer csak tavasz van, barka ágak nyúlnak át a szomszédból. Így nekiugrok a piciny kertecském rendberakásának. Kapirgálok-metszek-ültetek, legyen rendben. Szombaton a lakásban vágtam nagyon nagy tisztaságot. Ez belülről jön: ahogy jóidő lesz, rögtön ellenállhatatlan a készetetés sürgölődni kinnt és bennt.

Nos, mentségen nem elég, csak magyarázat arra, hol is jártam mostanában...

Lucifer ellenőrzést tart a pokolban.
Három üst alatt ég a tűz.
Az elsőnél ki van téve egy tábla, kimászni tilos!
Kérdezi a kisördögöt: ebben kik vannak?
Itt a németek vannak, nagyon szabály tisztelőek.
Kiteszünk egy táblát és még őr sem kell.
A másodiknál géppisztolyos örök állnak.
Itt kik vannak?
Oroszok, nekik tehetünk ki bár mit, őket csak így lehet bent tartani.
A harmadiknál nincs tábla, sem őrök.
Jön is a kérdés: itt nincs senki?
De van: itt a magyarok vannak.
Nem kell tábla?
Nem kell fegyelmezni őket?
Nem kell ide senki.
Tudod a Magyarok olyanok, ha egy kimászik
a többi úgyis vissza húzza...
 

Mély-mályvaszín lepkeként
szállt felém a szerelem
újból régi - régiből új:
ismerős a félelem.

Ajándék volt minden sóhaj
mit e pille szárny vetett,
rózsaszínné halványulva
libbent tova réveteg.

Szűzleányként szégyenlősen
adtam neki szívemet,
tornádóként zúzott-tört szét
mindent, mi épp lelkemben.

Ha lepkét látsz nyíló réten
mi hervadt virág felett lebeg,
ejts egy könnyet szép szívemért,
mely e pille-szerelemért eped!

Az a helyzet, hogy a hétfő amúgy sem a kedvenc napja nekem se, mint sokaknak. Erre még állítólag akár -20 fok is lehet, van 30 centi hó, támad fel a szél...

Mindez összegezve: a ma sikeresen kiásott elektromos kapu opciósan holnap nem tud kinyílni, mert visszafújhatja a havat a szél, a BKV busz ki tudja, jön-e? mert ugye nem bírják a hideget, a fejem meg fájni fog a fagytól meg a széltől...

Na szép! Jól fog kezdődni a hét, nem mondom!